A megfigyelő Mikulás az egyik legrégebbi szülői eszköz, és december elején szinte minden családban előkerül valamilyen formában. Az utóbbi években a külföldi mintára terjedő, otthon „megjelenő" manós játékok még rá is erősítettek erre.
A játéknak két nagyon különböző változata van, és a különbség nem apró.
A Mikulás figyel, mert érdekli, mi történik veled. Olyan, mint egy távoli nagyszülő, aki örül, ha jól vagy.
Ebben a verzióban a megfigyelés bizonyíték arra, hogy számítasz valakinek. A gyerek izgatott lesz tőle, nem feszült.
A Mikulás figyel, és jegyzetel. Minden hiba pontot von le, és december 6-án elszámolás lesz.
Ebben a verzióban a megfigyelés fenyegetés. És itt jön az a része, amiről ritkán beszélünk: egy négyéves nem tudja, mennyi az „elég". Nem tudja, hány hiba fér bele. Ettől néhány gyerek tényleg szorongani kezd, és a szülő gyakran nem is érti, honnan jön.
• A gyerek rákérdez, hogy „ugye nem látta?", amikor valami rosszul sült el
• Elkezd alkudozni arról, hogy mi számít és mi nem
• Rosszul alszik december elején, és korábban nem volt ilyen
• Más gyerekek viselkedését kezdi jelenteni neked
• Nem izgatott, hanem óvatos, amikor a Mikulás szóba kerül
Az utolsó a legbeszédesebb. Az öröm és a feszengés könnyen összetéveszthető kívülről, de a gyerek testtartásán látszik.

A kulcs az, hogy mit keres a Mikulás a megfigyeléssel. Ha azt, hogy hol hibáztál, akkor felügyelet. Ha azt, hogy mikor próbálkoztál, akkor varázslat.
• „A Mikulás nem azt nézi, hogy mindig jó voltál-e. Azt nézi, hogy próbáltad-e."
• „Láttam, hogy ma nehéz napod volt. A Mikulás is látta. Ő is tudja, milyen nehéz néha."
• „Nem kell tökéletesnek lenned ahhoz, hogy örüljön neked."
Nem kell leleplezni a játékot ahhoz, hogy helyrehozd. Elég, ha megváltoztatod a szabályt: „Beszéltem a Mikulással. Azt üzeni, hogy ő nem a hibákat gyűjti."
Egy négy-hatéves ezt el fogja fogadni, mert a Mikulás szava nála felülírja a korábbi értelmezést.
Pont ezen az elven épül fel a Mikulás titkos naplója: a Mikulás varázstükrén keresztül egész évben figyelte a gyereket – de a könyv végkövetkeztetése az, hogy nem a tökéletesség számít, hanem az igyekezet. A megfigyelés itt nem számonkérés, hanem figyelem.
A figyelő Mikulás akkor jó, ha a gyerek azt érzi tőle, hogy fontos valakinek. Akkor rossz, ha azt, hogy ellenőrzik. Ugyanaz a mondat mindkettőt jelentheti – a hangsúlyon múlik.